Madarak
Kóbor vágyad rám talált
egyszer messze ég alatt,
kerestünk épp valamit,
jöttél, befogadtalak.
Fények felé száguldó,
felhőjáró madarak,
megpihenő szárnyunkból
egy-egy ölelés marad.
Nyugtot ám sosem lelünk,
szállunk, szállunk hiába,
röpködésünk tolla hull
le, fájdalommá válva.
Várnak minket valahol
fészekre és búzára,
hajszolódunk mégiscsak
ádáz röptű halálra.
